Égi Csodaszarvas

FELSZERELÉS:

A IX. századi magyar könnyűlovas teljes felszerelése hat heti élelemmel együtt mintegy 45 kg.

Ebben a súlyban ruházatán, könnyű tiszafavázra feszített bőrnyergén, „kalim” nyeregtakaróján és szíjazatán, a nyeregre csatolt rövid nyelű fokoson, széles fegyverövére csatolt  szablyályán, puzdráján (20-25 nyílvesszővel), ugyancsak derékszíjára csatolt bőrtokban hordott íján, a nyakába akasztott, de általában a hátán viselt könnyű bőrpajzsán, valamint bőrpáncélján, és egy zsákocskában tartott 20-25 tartalék nyílhegyen kívül hat heti élelme, mintegy 6 kilógrammnyi húspor, ugyanannyi tejpor, ugyanannyi köles, 1 kilógrammnyi só, a főzőedény és a vizeskobak is benne van.

A felsorolt dehidrált táplálóanyag vízben megfőzve mintegy 120-130 kilógrammnyi táplálékot jelent, amit gyümölccsel s – lehetőség szerint – friss hússal egészítettek ki.

Íj és nyíl

A puskapor feltalálása előtt az egyik legveszélyesebb távolra ható fegyver az íj volt. A rugalmas visszacsapódás elvén alapult a szittyanépek kedvelt fegyvere. Akár egy összenyomott rugó, úgy tárolja az energiát, amely hirtelen szabadul fel belőle az oldás következtében, a nyílvessző pedig 200-250 méterre is becsapódhat.

A nomád íj juhar, vagy egyéb hajlékony fa alapra készült, melyet belülről enyvvel ragasztott szarulemez, külső oldalát pedig ínrost borítás fedte. Markolatát, valamint merev szarvát keményfából készítették, melyeket mindkét oldalán csontlemezekkel díszítettek. A szarvak és a karok, valamint a markolat és a karok találkozásait rögzítő, szorító kötés fogta össze.

A kovácsolt nyílhegyeket esetenként hagyták megrozsdásodni, pusztító ereje így még rettenetesebb volt.

Az egykori leírásokból is világos, hogy a magyarok legfontosabb fegyverének az íjat tekintették. Íjaink hírnevét dícséri a 924. évből Modena városának templomi könyörgéséből ismert ima: "Krisztus hitvallója, Isten szent szolgája, oh Geminianus, imádkozva könyörögj, hogy ezt az ostort, amelyet mi nyomorultak megérdemlünk, az egek királyának kegyelméből elkerüljük...Kérünk téged, bár hitvány szolgáid vagyunk, a magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!"

Szablya

Szablyáink enyhén íves pengéjű egyélű, 70-90 cm hosszú fegyverek voltak, fokát a hegyétől visszamenőleg nagyjából harmadnyi hosszán élesre köszörülték. A markolat felett gömbökben végződő hárító vas védte a harcosok kézfejét, a szablyán végigfutó ellenséges pengétől.

Őseink elsősorban a kétkarú fokosokat kedvelték, amely mind hasításra, mind zúzásra alkalmasak volt. A harcban a lemezsisak, gyűrűspáncél, fémpikkelyes páncél, bőrpáncél a bőrpajzs átütésére használták.

Más néven hajítódárda. Eleink lóhátról pusztították a velük szembenálló népeket. Egy lovas több darabot is tartott magánál, ezeket a hátán rögzített tegezben hordta.