Égi Csodaszarvas

Őseink az állandó vándorlás után áttértek a félnomád életmódra, ahol a sátorvárosban megjelentek a jurták mellett a földkunyhók, és a faházak is.

Itt élték mindennapi életüket a törzsek. Itt nevelték gyerekeiket az asszonyok, míg a férfiak egy része a csikókat szoktatta a nyereghez. Itt szárította a tiszafát az íjkészítő, s közelében hajfonatkorongot vert az ötvös mester.   A fiúk sólymot tanítottak vadászni. A patak partján asszonyok mosták a ruhákat, kosárszámra készítették a nyílvesszőket a hadjáratokra.

A ridegen tartható lovak, juhok mellett a marhatenyésztés túlsúlyba került, de magas volt a sertések száma is. A földművelés a letelepedés után látványos fejlődésen ment keresztül. Legfontosabb veteményük a köles, a búza és az árpa volt. Fontos volt a prémek és a bőrök feldolgozása, fonás, szövés, hímzés, nemezkészítés, varrás.

Voltak már vasverő és fazekasműhelyek, sőt szövőházak is. Kialakult a vaskohászat és a fémművesség. Ezeket a műhelyeket a törzsfői, nemzetségfői település köré telepítették, úgy, hogy egy helyre kerüljenek az azonos foglalkozásúak. Az iparhoz hasonlóan a kereskedelem is fejlődésnek indult. A kereskedő népeknek keleti luxuscikkekért lovat, prémet, szarvasmarhát, sót, ezüstöt adtak.

A Kárpát-medencei magyar néphagyomány szerinti szellemi vezető a táltos, aki beavatott és jártas az égi dolgokban. A táltos dobolva révületbe esik, megküzd a gonosz szellemekkel és jósol. Szertartásain az ősi magyar népvallás rendje szerint kér áldást a Nap fiaira, a magyarokra. Mindezt teszi a dob segítségével, melyet „parázzsal etet”, ugyanis a keretre feszített bőr csak ily módon képes megszólalni.

Őseink művészete egységes, fejlett volt. A magyar művészek számos perzsa, mohamedán és bizánci elemet vettek át. Ezekből a motívumokból és vallási képzeteik ábrázolásából alakították ki páratlan művészeti stílusukat, melyeket hajfonatkorongokon, tarsolylemezeken is megjelenítettek, valamint övvereteken ábrázoltak.