Harcmodor

 

Lovasság

Nem hiába nevezik a magyart lovas nemzetnek. Az ázsiai sztyeppék lovas népei közül a magyarok jutottak legnyugatabbra, és ezt az utat bizony lóháton tették meg. Nem hiába, seregeink legerősebb egysége a lovas volt, aki ha kellett hátrafelé lőtte ki vesszőit, dárdával szórta az útjában állókat, és szablyával, fokossal aprította a reá támadókat. Sikerük egyik titka volt a fanyereg és a kengyel, melyeknek hála, mindig stabilan ülhettek lovaikon.

  
 

Gyalogság

Kifejezett gyalogos hadrendje nem volt a honfoglaláskori magyaroknak, azonban például vadászat alkalmával, vagy bizonyos hadi szituációkban sor kerülhetett ló nélküli fegyverhasználatra is.

  
   

Harcászat

Rendszeres gyakorlatozások során tökéletesen összeszokott lovasok alkották a magyarok hadseregét. Hadművészetük a korábbi és az egykorú pusztai hadak lovas harcászati tapasztalataira épült fel. Leggyakrabban idézett harci cselük a következő: a támadás során a lovasok által kilőtt nyílzáporral szétzilálni az ellenséges sereget, majd visszavonulást színlelve, az előre elrejtőzött (saját) főseregükhöz csalni az ellent és ott legyőzni. Ezen kívül számtalan egyéb lovas harci taktika fegyelmezett, gyakorlott végrehajtásával amelyekben komoly szerepe volt a kiváló minőségő szablyáiknak, kopjáiknak, fokosaiknak is! Így voltak képesek közel fél évszázadon keresztül az európai térség legmeghatározóbb hadi tényezőjévé válni.